Hidegterápia

Megosztom

Ebben az írásban egy alapvető tippel ismerkedünk, méghozzá a HIDEGTERÁPIÁVAL és ennek a módszernek különböző aspektusaival.

Hidegterápia, Krioterápia

Engedjétek meg, hogy egy kis saját meglátással, tapasztalattal indítsak. Én viszonylag korán kezdtem megismerkedni ezzel a terápiával és annak formáival, mivel nagyon gyakran használják állóképességi sportok utáni regeneráció gyanánt, ezen kívül bolondulok a szaunázásért, aminek egyik alapvető kiegészítője a merülőmedence, ha az ember a maximális mértékben élvezni akarja az áldásos hatásokat.

Ezeken kívül azonban, annak ellenére, hogy a legkeményebb télben születtem (vagy pont ezért) mindig is gyűlöltem a hideget, legszívesebben medvemód átaludtam volna az egészet, de legjobb lett volna valami egyenlítőkörnyéki helyen átvészelni az egészet. Ezzel szemben a meleget embertelenül jól bírom, árnyékos helyen 50-60 fokban még komfortosan érzem magam

Természetesen, ebből arra lehet következtetni, hogy ez a véremben van, biztos, hogy valamilyen trópusi helyről származom – de nem és még csak a család többi tagjára sem jellemzőek a fent leírtak, nekem pedig már elegem volt abból, hogy elegem van a hidegből, ha értitek, hogy értem! Tehát, szokásomhoz híven elkezdtem ezen is gondolkodni és beleástam magam a hideg- és melegterápia világába és abba, milyen hatással lehet ez az emberi testre.

Érdekes dolgokat fedeztem fel ekkor:

 A csecsemők nem fáznak.

(Volt olyan időszak, amikor nem fáztam télen? De kár, hogy nem emlékszem…) A csecsemők zsírszövetének legnagyobb része még barna zsírszövet, ami sokkal hatékonyabban melegíti a szervezetet és hatékonyabban véd a külső ártalmakkal szemben, emellett több energiát is éget, mint a „sima”, sárga zsírszövet.

 A kor előrehaladtával elveszítjük ennek a zsírszövetnek a nagy részét, vagy teljes egészét.

Emlékeztek arra, mikor fáztatok életetekben először? Természetesen egyéni és környezettől függ, de óvodás-kisiskolás kor környékén ez már megtörténhetett veled.

 Vissza lehet szerezni felnőtt fejjel is valamennyi barna zsírszövetet.

Igen! Ez az egyik dolog, amire a hidegterápia megoldást jelent! Ezen felül az egyik legjobb és leghatékonyabb fogyókúra, reumás panaszokra is kiváló megoldást jelent, de a különböző sportsérülésekre és a savasodó izmokra is csodálatos hatással van.

Mindegyik jótékony hatását ki fogom fejteni a cikkben, de tárgyaljuk ma az első jellemzőt és azt, hogy:

Mit tegyél tehát akkor, ha eleged van már a hidegből?

Ahhoz, hogy visszaépítsd a barna zsírszöveted egy részét, hát, először is, fáznod kell. Tudod, ha valamit kibírsz és csinálod, egy idő után optimalizál a szervezeted és sokkal könnyebb lesz. Ilyen mechanizmussal működik az is, ha edzel – minél többször, vagy hosszabb ideig teszed, annál jobban fogod bírni!

Na, de ne csapj bele egyből a közepébe, elegendő, ha kis lépésekkel szoktatod hozzá a szervezeted a hideghez és szépen, apró lépésekben eljutsz arra a pontra, hogy napi 5-10 percet fázol, tulajdonképpen remegsz. Rosszul hangzik, de a folyamat alatt egy idő után teljesen máshogy fogod majd fel a hideget, úgymond megtalálod benne a szépséget és el tudod választani a szellemi és fizikai funkcióidat, ez az egész egy meditációs folyamat is egyben.

Kezdheted te is szaunázással és merülőmedencével, viszont számíts arra, hogy ebben az esetben, mire lehűl a tested, több percet is igénybe vehet, legalább egy perc „fázásig” juss el ilyenkor.

Lehetsz kicsit keményebb és mondhatod, hogy te jeges fürdőt veszel (akár otthoni körülmények között) és az északi népeknél szilveszteri hagyomány is, majd a vízben töltött idő mennyiségét lassacskán növelheted.

A január pont kapóra is jön ebből a szempontból, hiszen hideg levegőn is meg tudod tenni az első lépéseket a folyamathoz, itt is szépen növeld az időt.

A legkeményebb pedig akkor leszel majd, ha a lakásban is maximum már csak 15 fok lesz, te pedig mezítláb szaladgálsz.

Hidegterápia a zsírbontásban

A kutatások világszerte arra a megfigyelésre jutottak, hogy a test szisztematikus (tehát az egész test) lehűtése önmagában nem hoz kirívó eredményeket, viszont nagyon jó kiegészítésként használható a súlycsökkentő, zsírbontó diétában.

Egy 2018-ban publikált kutatásban azonban (https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC5954866/), amely a lokalizált krioterápiát vizsgálta, azt találták, hogy a terápia a szövettérfogat jelentős csökkenéséhez vezet, méghozzá órákon belül! Ezen felül a napi többszöri kezelés a lokális zsírszövet (AT, vagy adipose tissue), kumulatív csökkenéséhez vezet, a derékkörfogat, a testtömeg és a BMI alapján értékelve.

Ugyanis, ahogy a barna zsírszövet (BAT) aktivizálódik a hideg hatására (a fehér zsírszövet (WAT) pedig barnulni kezd), bizonyos kriotermogenezis megy végbe a szervezetben, akár lokálisan, akár szisztémásan hat a hideg hőmérséklet. Ennek eredményeképp pedig tulajdonképpen elég a zsírsejtekben raktározott felesleg, illetve az egész szervezet még órákkal a hidegbehatás után is több energiát éget!

Egy 10-perces hidegbehatás kalóriaigénye az egész napra vetítve nagy átlagban egy óra futással ér fel!

Az, hogy heti egyszer, naponta, vagy napi többször is alkalmazod a terápiát, az egyéni adottságaidtól függ.

A hideghez való hozzászokáshoz elég, ha heti egyszer elmész szaunázni és a merülőmedencében próbálsz minél több időt eltölteni.

Súlycsökkentés segítésére napi szinten alkalmazhatod, természetesen akkor, ha nincsenek keringési problémáid, vagy más kontraindikáció és szépen lassan, percenként szoktasd hozzá a tested a hideghez.

Hidegterápia – az ízületi fájdalmak enyhítője

Amennyiben ízületi fájdalmakkal küzdesz és ezek javultak a hideg vizes, vagy hideglevegős külső behatásokra, ne lepődj meg, ugyanis ezt a hideget már gyakran alkalmazzák ezeknek az állapotoknak a kezelésében.

Még hatékonyabb tud lenni ilyenkor a mesterséges krioterápia, amikoris 1-3 percig nagyon alacsony, -110°C és -190°C közötti hőmérsékletnek tesszük ki a szervezetet. Belegondolni is borzongató, főleg, mivel ezekben a hónapokban sokkal inkább a melegre vágyunk, de nyugodj meg: ilyenkor akkora sokkhatás éri a szervezetet (a bőr felszíni hőmérséklete pár perc alatt +5°C-ra csökkenhet), hogy igazából nem is érzed, hogy fázol, hiszen olyan intenzív fűtésbe kezdesz! Ezen kívül rengeteget javul a vérkeringés és az immunrendszer működése, plusz rengeteg endorfin szabadul fel, ennek köszönhetjük, hogy eufórikus érzés fog el minket nemcsak a krioterápia, hanem akár egy szauna-merülőmedence kombó után is!

A reumás fájdalmak kiütése viszont egy bizonyos kapuelméleten alapszik: A hirtelen ható extrém hideg által kiváltott ingerület a gyorsan vezető idegrostokon halad, és “kiüti” a lassú idegrostokon haladó, bizonytalan fájdalomingert, mivel ezek ugyanazon a “kapun” lépnek be a gerincvelőbe. Így a szervezetre ható hidegsokk következtében csillapodnak a fájdalmak, és beindulnak a szervezet öngyógyító, gyulladáscsökkentő folyamatai.

Ha te az egész tested lehűtésének gondolatától is rosszul vagy, mégis ízületi fájdalmakkal küzdesz és szeretnél tenni ellene ezzel a módszerrel is, van egy jó hírem: célzott terápia is létezik, amely során csak az adott területet hűtik le nagymértékben.

Bármilyen ízületi fájdalommal, gyulladással is küzdesz, érdemes megpróbálkozni a hidegbehatások alkalmazásával is, hiszen az eredmények magukért beszélnek!

Tipp: amire mindenképpen, mindenki használja a hideget, az az alvás: maximum 18 fok legyen a hálószobában és minél kevesebb ruha, minél vékonyabb takaró legyen rajtad, hadd fűtsön a tested! Sokkal jobbak lesznek az alvási funkcióid és az anyagcseréd is ezen a hőmérsékleten.

FIGYELEM! Ha te azok közé tartozol, akiknek nem kell, vagy nem szabad súlyt veszíteniük, a hidegterápiát maximum szauna után, vagy csak heti és ne napi rendszerességgel alkalmazd és építsd be az itt elégetett rengeteg kalóriákat is az étkezésedbe. 10 perc remegés kb. 1 órányi futás kalóriaigényével jár.

Ezen kívül, ha bármilyen szív-érrendszeri problémával küzdesz, vagy más okból kell kerülnöd a hirtelen kiugró pulzusértékeket, kizárólag orvossal való egyeztetés és orvosi felügyelet mellett kezdd el a procedúrát!

Olvass tovább

Ezek a cikkeink is érdekelhetnek